Sittszállítás olcsón

Konténer kihelyezése nélkül – Kézi rakodással és tehergépjárművel

Lomtalanítás és Sittszállítás olcsón, Budapesten és Pest megye számos településén: Budaörs, Törökbálint, Érd, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Gyál, Vecsés, stb. Ne fizessen vagyonokat a felgyülemlett sitt vagy lom elszállítására, hanem hívjon minket. Nálunk a kiemelkedő szakértelem, korrekt árakkal párosul. Ha sittszállítás, akkor Koncz 2004 Bt. Fontos: Nem konténer sittszállítással foglalkozunk, hanem a felgyülemlett hulladékot, tehergépjárművekkel szállítjuk el, és a rakodást is cégünk végzi.

A felgyülemlett sitt vagy lom elszállítását, 3.5 tonna össztömegű tehergépjárművekkel végezzük, ezért területfoglalási engedély beszerzésével sem kell bajlódnia, nem úgy, mintha konténeres sittszállítást rendelne. Mivel itt konténer kihelyezés nem történik, ezért egy gondal kevesebbel kell foglalatoskodni, az amúgy is megterhelő lakásfelújítás vagy bontás alkalmával.

Tehergépjárműveinkel szinte Budapest egész területén engedélykötelezettség nélkül szállíthatunk, ráadásul cégünk rendelkezésére állnak, Multicar típusú tehergépjárművek, amelyek keskenységüknek köszönhetően, még a legszűkebb utcákba vagy udvarokra is gond néljkül bemennek (A Multicar típusú tehergépjárművek, keskenyebbek, mint egy normál méretű személygépjármű.)

Ezen előnyökből kifolyólag, és a korrekt árainkon felül, rengeteg időt tudunk megspórolni partnereink részére, amennyiben minket bíznak meg, a felgyülemlett sitt vagy lom elszállítására. Ráadásul mi egy komplex sitt vagy lom elszállítási folyamatot kínálunk partnereink részére, kezdve a törmelék vagy egyéb nem veszélyes hulladék bezsákolásával, kitermelésével és legvégűl pedig az elszállítással. 

Zsákos sittszállítás és lomtalanítás Budapesten és Pest megye számos településén. Fontos: Konténeres sittszállítással nem foglalkozunk.

Mi nem csak a pénztárcájára figyelünk, de rengeteg időt is spórolunk Önnek!

Lomtalanítás Budapesten és Pest megye számos településén, tehergépjárművel és kézi rakodással, konténer kihelyezése nélkül. Koncz 2004 Bt.
Építési törmelék szállítás Budapesten és Pest megye számos településén, konténer kihelyezése nélkül. Sitt és lom elszállítás rakodással és tehergépjárművel.
Sittszállítás és lomtalanítás rakodással és tehergépjárművel. Fontos: Nem konténeres sittszállítás.

Sitt és Lom elszállítás – Konténer nélkül

Mint ahogy már a bevezető részben említettük, az általunk kínált sittszállítással és lomtalanítással kapcsolatos szolgáltatásaink esetében, konténer kihelyezése nem történik, hanem a felgyülemlett sittet – lomot, tehergépjárművekkel szállítjuk el a helyszínről. Számos esetben a platós sittszállítás rakodással, sokkal kedvezőbb áron kivitelezhető, mint a konténeres sittszállítás, de természetesen mindig helyzete válogatja, hogy éppen melyik a nyerő választás számunkra. Nem lehet egyik mellett sem letenni a voksunkat, hogy márpedig ez a jobb vagy az a jobb, hanem számos fontos tényezőt figyelembe kell venni, mint például:

  • Mekkora mennyiségű sitt vagy lom elszállításáról van szó?
  • Az elszállítandó építési törmelékhez könnyen hozzá lehet férni?
  • Ki lehet helyezni az utcába vagy az udvarukba konténert?
  • Könnyen kitermelhető helyen van a hulladék?
  • Meg tudják oldani, a pincéből vagy esetleges emeletekről történő hulladék kitermelését?
  • Van egyáltalán annyi ideje és emberi erőforrás kapacitása arra, hogy akár egy fél napot is rászánjon erre a projektre?

Ezek nagyon fontos kérdések, mert nagyrészben ezeken fog múlni, hogy Önnek zsákos sittszállításra vagy konténeres sittszállításra van éppen szüksége. Amennyiben nem tudná eldönteni, hogy Önnek melyik a jobb választás, nyugodtan hívjon fel minket telefonon, és részrehajlás nélkül fogunk segítséget nyújtani, hogy az Ön számára legjobb döntést tudjuk közösen meghozni.

Mi egy komplex sittszállítást kínálunk partnereink részére, amint az már leírtuk, akár a folyamat legelejétől, a legvégéig elvégezzük a ránk bízott sittszállítási vagy lomtalanítási feladatokat Budapesten és Pest megye számos településén egyaránt. Rendelkezésünkre állnak olyan technikai eszközök, amelyek a sittszállítás időtartamát töredékére tudják csökkenteni,

és ezáltal a megrendelőink részére, a megspórolt idővel arányosan, költséget tudunk megtakarítani!

Ezen egyszerű okból kifolyólag történhet meg az a dolog, hogy sok esetben az eredetileg olcsóbbnak mondott sittszállítás, jóval drágább lesz, mint azt mi eredetileg elképzeltűk.

De miért is?

Vegyünk egy egyszerű példát zsákos sittszállítással vagy lom elszállítással kapcsolatban:

Tegyük fel Önnek van 2 köbméter inert hulladéka (sima építési törmelék), amit emeletről kell kitermelni.

Mondjuk felhív két sittszállító céget is, és mind a kettő, 11.000 Ft/köbméteres alapdíjon dolgozik, de mivel emeletről kell kitermelni a felgyülemlett hulladékot, ezért rakodási díjat is számolnak értelemszerűen.

Tehát a 2 köbméter alapköltsége mind a két cég esetében 22.000 Ft (Nettó) díj lenne / 2 köbméter.

Erre jön rá a rakodási díj, ami az egyik cég esetében 3.500 Ft / óra / 2 rakodó

A másik cég esetében pedig 5.800 Ft / óra / 2 fő rakodó

Na itt buknának el sokat, mivel kapásból az olcsóbb megoldást választanák, mivel az tűnik logikusnak.

És itt jön a csavar!

Általánosságból elmondható, napi szintű ügyfél visszajelzések alapján, hogy a rendelkezésünkre álló technikai eszközöknek köszönhetően, amit a sitt és lom elszállításához és kitermeléséhez használunk, drasztikus mértékben le tudja csökkenteni a sittszállítás idejét, átlagosan fele vagy harmada idő alatt tudjuk elvégezni a ránk bízott hulladékszállítási feladatokat, mint a többi zsákos sittszállítással és lomtalanítással foglalkozó cég túlnyomó többsége.

Akkor egy egyszerű számítás:

Az egyik cég, aki 3.500 Ft / óráért dolgozik, négy óra alatt végez a sitt kitermelésével, ennek költsége: 14.000 Ft (Nettó)

A másik cég pedig, aki 5.800 Ft / óráért dolgozik, két óra alatt végez a sitt kitermelésével, ennek költsége: 11.600 Ft (Nettó)

Mivel a köbméter díj ugyanaz, ezért az eredetileg drágábbnak gondolt sittszállító cég, valójában olcsóbb!

Nem beszélve azokról az esetekről, amikor egy felkészületlen céget bízunk meg a sitt vagy lom elszállítására, akik a helyszínre érve közlik, hogy ekkora feladatra nem voltak felkészülve, és erre nincsen kapacitásuk. Ezeket a példákat azért írjuk, mert napi szinten! mesélik nekünk ügyfeleink, hogy előfordult már nem egyszer a 3-4 napos csúszás az építkezés vagy bontás folytatásával, mire megtaláltak minket, és megoldottuk, a más sittszállítással foglalkozó cégek által “lehetetlennek” titulált feladatot. Az biztos hogy számukra lehetetlen volt, ez nem kérdés, viszont mint már többször említettük, cégünk rendelkezésére állnak olyan egyedi készítésű technikai eszközök, amiket kimondottan a sittszállításhoz és lomtalanításhoz gyártattunk le, ezáltal a piacunkon egyedülálló, mivel más cég nem rendelkezik ilyen felszereléssel. 

Ezért bizton állíthatjuk, hogy az egy dolog, hogy mi a pénztárcájára is vigyázunk, azáltal hogy Önnek komoly költséget tudunk megtakarítani, a gyorsaságunknak köszönhetően. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi felesleges frusztráció tudnak okozni, a nem időben befejezett projektek és az ezáltal csúszó többi tevékenység és feladat. Mi a sittszállítás területén közel 30 éves tapasztalattal rendelkezünk, és minden nagyképűség nélkül állíthatjuk, hogy szolgáltatási területünk, egyik piacvezetőjeként tekintenek ránk. A munkáink több mint 80%-a visszatérő ügyfél, hiszen Ők már pontosan tudják, hogy a saját nyugalmuk és idejük mindennél többet ér, ezért a sittszállítással és lomtalanítással kapcsolatos feladatokat cégükre bízzák, mivel mi az egész folyamatot kár komplexen megoldjuk.

Közel 5 éve vettem először igénybe a Koncz 2004 Bt. sittszállítással kapcsolatos szolgáltatását, mivel kisebb ingatlan beruházásokkal is foglalkozom. Az elmúlt években, már biztosan több mint 10 alkalommal bíztam meg őket, különböző kaliberű sitt szállítási feladatok elvégzésére, de a mai napig lenyűgöz az a profizmus, ahogy ők a sittszállítással kapcsolatos feladataikat végzik. Nem volt még olyan nehezen megközelíthető hely, ahonnan ne tudták volna gond nélkül kitermelni a sittet vagy lomot, pedig komolyabb kaliberű munkákat is bíztam már rájuk, amiről előzetes én úgy gondoltam, hogy najó, ezt tuti hogy nem fogját tudni, még Ők sem megoldani. De ezt is megoldották, ráadásul gond nélkül… Szívből ajánlom Őket!

Kiss Róbert

Ügyvezető, Exclusive Car Hungary

Mit tartalmaznak, a zsákos sittszállítással és lomtalanítással kapcsolatos alapdíjaink?

Inert sittszállítással (sima építési törmelék) kapcsolatos alapdíjunk, 11.000 Ft (Nettó): Alapdíjaink tartalmazzák 1 köbméternyi inert hulladék elszállítását, a tehergépjárműtől számított 20 méteres körzetben történő udvari vagy földszinti rakodással, valamint a hulladéklerakási díjat is magába foglalja az ár.

Vegyes sittszállítással kapcsolatos alapdíjunk: 14.000 Ft (Nettó), mivel a vegyes hulladéknak magasabb a lerakási díja, de a többi paraméter teljesen megegyezik, a fentebb leírt sima sitt elszállításának paramétereivel.

A pincéből vagy emeletekről történő sitt vagy lom kitermelését, valamint az építési törmelék zsákokba töltését, óradíjban végezzük, viszont azt nyugodtan állíthatjuk, hogy ezen folyamatok cégünk legnagyobb erőssége. A profi technikai eszközeinknek köszönhetően, még a legnehezebben megközelíthető helyekről is, gond nélkül kitermeljük a sittet vagy lomot. 

Zsákos sittszállítás esetében, 1 köbméternek: 30 darab normálisan, félig megpakolt zsák számít.

(Maximum 30 kg-ra töltve / zsák)

 

Ez a mennyiségi korlát, zsákos sittszállítás esetében nagyon fontos, és mi is szigorúan vesszük. Mivel pontosan így lett kimérve az egy köbméter, ezért a duplán vagy tele töltött zsákokat, mi is duplán fogjuk számolni, mivel ez alapján fizetjük a hulladéklerakási díjat. A súlykorlát (maximum 30 kg / zsák) pedig azért nagyon fontos, mert a hosszú évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez az a súlyhatár, amíg a zsákok viszonylag biztonságosan, szakadásmentesen szállíthatóak. Természetesen a felgyülemlett hulladékot, lomot vagy építési törmeléket, nem csak bezsákolt állapotban szállítjuk el, mivel egy bontás vagy lakásfelújítás után számtalan olyan törmelék maradhat, ami súlyából vagy méretéből adódóan bezsákolásra alkalmatlan (Fa, vas, betontömb, stb.).

Egyszónak is száz a vége, amennyiben egy megbízható, és a piacon kimagasló rutinnal rendelkező, minden olyan technikai eszközzel felszerelt sittszállító céget keres, aki képes az egész folyamatot komplexen megoldani, és mindezt az átlaghoz képest, töredék idő alatt, aki a legnehezebb feladatoktól sem riad vissza, és onnan is gond nélkül kitermeli a felgyülemlett sittet vagy lomot, ahonnan 10-ből 9 cég visszafordulna, akkor nagyon jó helyen jár.

Mi nem csak az idejére, és a nyugalmára vigyázunk, de még a pénztárcája is vastagabb marad, ha a sittszállítással kapcsolatos feladatokat ránk bízza. Sittszállítás, lomtalanítás Budapesten és Pest megye számos településén, tehergépjárművel és kézi rakodással, konténer kihelyezése nélkül.

Ha sittszállítás, akkor Koncz 2004 Bt.!